Vadas marha, ahogy én készítem.
Nagyon népszerű étel, ahány ház annyiféleképp főzik. Sajnos, legtöbbször bébiétel – szerű tejfölös zöldségpürével borítják be a húslevesnek megfőzött marhahúst.
Pedig a “vadas” igazi értékét a pörzsanyagok harmóniája adja. Ha nem akarunk lemondani a jó kis húslevesünkről, legalábbis forró vízbe téve főzzük a húst, hogy a hő a külső rostokat összerántva magában tartsa a húsnedveket, az ne ázzon ki belőle.
Bezöldségeljük, és lassú tűzön kb. két órai főzéssel, így is elég tartalmas húslevest kapunk, és a húsunk is csak félkész állapotban maradt, vagyis nekiláthatunk az “alkotásnak”.
Levesünk leszűrjük, a leveshez szánt zöldségeket félretesszük. Egy serpenyőben olajat hevítünk, belerakjuk a marhahúst és minden oldalán rozsdabarnára sütjük, majd kiemeljük.
A maradék zsiradékba egy evőkanálnyi paradicsompürét, egy kevés kristálycukrot, egy szál babérlevet pirítunk, hozzádaraboljuk a levesből maradt zöldségeket, egy – két karika citromot, kevés mustárt.
Lehet még beletenni tárkonyt, szegfűborsot, kakukkfüvet, rozmaringot stb., de ne mindegyiket és ne sokat, mert kanalas orvosság íze lesz.
A kevesebb néha több, ha már jól összepirultak, beletesszük a húst is, húslevessel felengedjük, és puhára pároljuk (ajánlom betenni a sütőbe egy – másfél órára).
A kész húst kivesszük, a párolt anyagokat kicsit áttörve leszűrjük, visszaforraljuk és tejfölös habarással besűrítjük. Kóstolás, utána ízesítünk. (citromlé, fehér bor, Worchestershire szósz), beállítjuk a mártás sűrűségét.
Egy kis botmixerezés nem árthat. Kevés tejszín hozzáadásával bársonyossá forrósítjuk. Zsemlegombóccal tálaljuk.
Csirkemell rolád.
4 szelet csirkemellfilé (40 dkg) 8 szelet gépsonka (15 dkg) 8 db szeletelt sajt (15 dkg) A sajtszeleteket lefedjük sonkával és szorosan feltekerjük, az egyenletesen kiklopfolt csirkemell filékbe csomagoljuk, és hogy ne tudjon elmozdulni, egy – két fogvájóval átdöfve rögzítjük.
Lebbencs – gulyás, pogácsával.
Lebbencs – gulyás, tejfölös – füstöltszalonnás pogácsával. (azt gondoltam új kajákat találtam fel, de utólag találtam hasonlókat, pedig úgy meg voltam elégedve magammal!)
Képviselőfánk
2 dl vizet 15 dkg vajjal felforralunk, 20 dkg lisztet öntünk hozzá és addig főzzük kevergetve, míg jól el nem válik az edény falától. 8 db tojásból 1-et elkeverünk benne, a többit mikor már kihűlőfélben van egyesével dolgozzuk bele. Nem árt habverőgéppel is levegősíteni.